A Spicc & Flex Táncegyüttesben a képzés az életkornak és az egyéni adottságoknak megfelelően különböző korcsoportokban a szülőkkel egyeztetve heti 1-2-3-4-5 alkalommal folyik. A gyermekek a délutáni illetve a hétvégi szabadidejükben tanulják a különböző stílusokat: - KLASSZIKUS BALETT, - JAZZ-TÁNC, - MODERN TECHNIKÁK,
- SHOW TÁNC, - AKROBATIKA.
A fent említett stílusokon kívül a tavaszi és nyári intenzív tánckurzusokon kiegészítő tan-
tárgyakkal is megismerkedhetnek a gyermekek. Ezeket szintén elengedhetetlennek tartjuk a
színpadi képzésben ( színészmesterség, smink, táncelmélet...stb. ).
A kötelező tantárgyak mellett nagy hangsúlyt fordítunk a differenciált képzésre, figyelembe véve az egyéni adottságokat, s a gyermekek különböző táncművészeti ágak iránti fogékonyságát, tehetségét.
Ez természetesen csak megfelelő létszámú csoportokkal valósítható meg, ezért a különböző
évfolyamokba járó gyermekek létszáma a versenyeken nevezett kategóriáktól függően 7-10 valamint 11-25 fő.
Az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy a tánc nemcsak a művészetek szeretetére nevel, hanem kitartásra, szorgalomra az élet más területein is az önkifejezés olyan eszközét adva, amellyel felszabadíthatók a gátlások, szorosabbra fűzhetők a baráti kapcsolatok. A tánc a tanulási nehézségben szenvedőknek is segíthet, mivel fejleszti a koncentrációt és a vizuális
képességeket, térérzékelést...stb.
Szeretettel várunk minden táncot és művészetet szerető érdeklődőt iskolánk növendékei közé !