BERTHA  ZSOLT  szólótáncos, az együttes asszisztense:

"Az ELTE magyar -művelődésszervező szakpárjának és a
Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi  Karának sportakrobatika szakedző szakának végzős hallgatója vagyok.

Sportmúltamat tekintve szertornászként kezdetem pályafutásomat,
majd sportakrobataként folytattam és jelenleg a megszerzett
tudásomat a táncban kamatoztatom és fejlesztem tovább.

Többszörös országos bajnok vagyok sportakorbatikában és show táncban is, emellett Európa Bajnok és Világbajnok helyezett is.

Munkámban megkövetelem a maximális teljesítményt tanítványaimtól
és magamtól egyaránt. A lehetőségeket és a korlátokat figyelembe
véve mindig a legjobbra törekszem. "

A SPICC & FLEX TÁNCEGYÜTTES ALAPÍTÓJA ÉS MŰVÉSZETI VEZETŐJE:

FÁSY ILDIKÓ táncművész és táncpedagógus, koreográfus.

Az együttes vezetője gyermekkora óta foglalkozik a mozgásmúvészet különböző ágaival, tanulmányait hazai és külföldi Mesterek kurzusain folytatta.
Ezek után tette le az A- kategóriás táncművészi vizsgáját.
Az Ikarosz Tánc-színház vezető szólistájaként több előadásban szerepelt
( Musical show, Hattyúk Tava ma..., Daphnis és Cloé..stb. ), s Mestere mellett asszisztensi feladatokat is ellátott. A Tanítóképző Főiskola és a Táncpedagógus képző elvégzése közben alapította meg tehetséges tanítványaiból Táncegyüttesét. Mindeközben budapesti és vidéki színházak előadásaiban szerepelt:
( József Attila Színház, Kamara Színház, Ruttkai Éva színház, Győr: Nemzeti Színház stb. ) 1999. óta az International Dance Organization nemzetközi szervezet  pontozóbírója, s tanítványai között vannak Világbajnokok és világbajnoki döntősök..                                                                    

A TÁNCMŰVÉSZET TERÜLETÉN VÉGZETT KIEMELKEDŐ MUNKÁJÁÉRT A KÖVETKEZŐ KITÜNTETÉSEKET KAPTA:

                  NÍVÓDÍJ ( 1996, 1998, 2000, 2003, 2004, )
                  I.D.O. TÁNCOK MESTERE  ( 2000. )
                 " A TÁNC VILÁGÁÉRT, A VILÁG TÁNCÁÉRT " ( 2001 )
                 SPORTTÁNCOK MESTERE  ( 2001 )


JAMBRIK MÓNIKA, táncművész, táncpedagógus

  6 éves korom óta életem része a tánc! Ekkor kezdtem Ildikónál tanulni.
Példaképemmé vált a tánc iránti szeretete, tisztelete és az, ahogyan mindezt a
gyerekek felé közvetítette. Szinte megfertőzött. Aztán egyszer csak annyira
igyekezhettem, hogy feljebb léphettem egy csoportot a "NAGYOK"-hoz!
Hihetetlen élmény volt számomra! Versenyek, fellépések...

"Amire büszke vagyok"-rovatom: Világbajnok IV. helyezett mind szólóban,
mind csoportban, kiváló együttesi díj,érdemes sporttáncos díj szólóban és csoportban.De ezek az eredmények csak tovább erősítették bennem azt az álmot,
hogy hogyan is mondhatnám el mindenkinek, mennyire csodálatos táncolni,
kifejezni önmagad... Így nem volt más út; a Modern táncpedagógus-képző után a
Testnevelési Egyetem testnevelő-gyógytestnevelő tanári szakán mélyítettem el
elméleti tudásomat.
És most itt tartunk napjainkban... szeretek táncolni, gyerekekkel -apró táncosokkal -
foglalkozni, látni, hogy kinek mit is adhat a TÁNC!
Tanáraink
Főoldal
Versenyek
Iskoláink
Eredmények
Videók
Fényképek
Fórum
Fórum
Elérhetőség
Weboldallal kapcsolatos problémák észrevételek:

Email:
webservice@spiccandflex.hu
Táncos oldalak:
tanc.lap.hu
IDO
Mdssz.hu
tanc.hu
tancelet.hu
tancprodukcio.lap.hu
taylor-kellek.hu
tanchirek.hu
balett.lap.hu
tanciskola.lap.hu
szinhaz.hu
sansha.hu